Képzeljük el, hogy egy ösvényen sétálunk, mely

hajladozó, fűvel borított mezőn vezet keresztül. Érezzük

a frissen vágott széna illatát. A szél és a nyári nap melege

simogatja az arcunk. Nézzünk körül, és lássuk a mezőt

tarkító, élénk színű vadvirágokat. Még jobban ellazulunk,

miközben minden érzékünkkel befogadjuk a látványt, az

illatokat, az érzéseket.

Kövessük a kitaposott utat a nyári lombba öltözött fák

ágai alá, az árnyékba. Érzékeljük, mennyivel hávösebb itt

a levegő. Hallgassuk a madarak csicsergését, a levelek

zizegését. Ahogy lépdelünk, nyújtsuk ki kezünket, és

érintsük meg a legközelebbi fa törzsét. Érezzük a kéreg

érdességét. Nyúljunk fel és húzzunk le egy hajlékony ágay, míg el nem érjük a leveleket.

Tapintsuk meg felületüket, érezzük simaságukat, ívelt széleiket. Figyeljük meg a rügyeket, és

hogy hogyan csatlakoznak a levelek az ághoz. Majd engedjük el és hallgassuk, ahogy az ág

susogva-zizegve visszatér eredeti helyére.

Támasszuk hátunkat a fa törzsének, és csússzunk le, míg a földre csüccsenünk, a gyökerek közé.

Nézzünk fel az ágakra és a levelekre, lássuk az átszűrődő napsugarakat. Érezzük a fa erejét és

életét. Kérdezzük meg, akar-e mondani valamit. Várjunk türelmesen a válaszra, közben

lazuljunk el még jobban.

A fák közül kis termetű ember közeleg, háta kortól

hajlott, haja, mint a téli hó, szemei kékek, mint a

tavaszi ég. Egyszerű ruházata a nyári erdő zöldjét idézi,

homlokát levelek díszítik. Ráncos, de mosolygó arca

barna, mint a bükklevelek ősszel, nyaka körül és

szakállába leveles indák fonódnak. Ő a Zöld Ember, az

erdő őrzője.

A Zöld Ember sok mindent mesélhet a Vadonról, a

Zöld Úrnőről, a fákról. Tegyük fel neki kérdéseinket, s

ő kedvesen és bölcsen válaszol.

Amikor látogatásunk a végéhez közelít, a Zöld Ember

ránk mosolyog, és elővesz a zsebéből valamit, majd

átnyújtja. Nézzük meg, mi ez, és gondolkodjunk el

rajta, miért adta nekünk, mit tudunk tanulni belőle.

Köszönjük meg az ajándékot és a válaszokat, és

forduljunk a rét felé A Zöld Ember eltűnik egy pillanat

alatt.

Lassan sétáljunk vissza a virágokkal teli mezőre. Átjár a Nap melege. Miközben újra

átgondoljuk, mit hallottunk és éreztünk, lassan eloszlik a mező képe. Lágyan, fokozatosan

mélyet lélegzünk, kinyújtóztatjuk karjainkat, és kinyitjuk a szemünket.