A farkassá változó ember képzete már az ókor kezdetétõl él Európa
népeinek hiedelemvilágában. A magyar táltosról tudni vélték, hogy
képes volt farkassá változni, s hogy hatalma volt a farkasokon. A
magyar néphitben ismeretes a farkaskoldus, aki a sérelmet
szenvedett juhászokból lett, s farkas alakban, bárányt rabolva állt
bosszút. A sámánizmusban a révülés során mikor a sámán
kapcsolatba lép a szellemekkel, gyakran elõfordul, hogy lelke
valamilyen állat formájában viaskodik egy ellenséges sámán lelkével
vagy a betegséggel, ezzel is segítve a hozzá fordulókon. A
farkasember olyan férfi vagy nõ, amely teljes egészében farkassá
változott. Ez az alakváltás azonban nem fizikai átalakulást jelent. A
farkasember emberi teste otthon alszik, mialatt farkas Énje - éteriasztrális formában - az éjszakában portyázik.
Európa néphagyományaiban úgy tartják, hogy az átváltozás magától következik be,
holdtöltekor. De a skandináv tradíció úgy tartja, hogy az ottani farkasemberek egy pohár világos
sör felett egy bizonyos varázsigét mormoltak, majd kiitták korsójukat. A szláv népeknél a
farkasember varázskenõccsel dörzsölte be testét. Majd farkasprémet vagy farkasbõrbõl készült
övet öltött magára. De általános része az alakváltás szertartásának a különbözõ varázsigék
kántálása.A hallucinogén anyagok is fontos részei voltak a farkassá válásnak, néhány fennmaradt
kenõcsrecept erõsen hallucinogén és mérgezõ növényeket tartalmaz.
A visszaváltozás lehetõségének szintén számos formája ismeretes. A szlávoknál elég volt az övet
kicsatolni, vagy a farkasprémet levenni. Számos forrás szerint azonban ahhoz, hogy a farkas újra
emberi alakot ölthessen, elõbb folyóvízben kellett megmártóznia. Más tradíciók szerint pedig
egyedül az alakváltó akaratán múlt, mikor lett ismét ember.
A különbözõ történetek szerint a farkasember kizárólag ezüstfegyverrel gyõzhetõ le. Mások
szerint bármilyen fémbõl készült fegyver megfelel a célnak. A francia és a kelet-európai
mondák pedig azt állítják, hogy a hideg vas hatására a farkas azonnal visszaváltozik emberré.
Az indoeurópaiak õsi farkaskultuszának hagyományát a mai Oroszország déli részén ûzték,
amely késõbb elterjedt a kelta, germán, római, görög, szláv és balti területeken is, de Ázsiában is
megjelenik, méghozzá Perzsiában, Törökországban és India északi részén. A fiatal
"farkasharcosok" beavatásuk elõtt a vadonban éltek, mint a farkasok: farkasbõrt viseltek, nyers
húson éltek, miközben erejüket és bátorságukat próbára tevõ feladatokat teljesítettek, majd
pedig a törzs vénei beavatták õket a hagyomány titkaiba. Ezek az alakváltók nem tudtak
uralkodni állati Énjük félelmetes és erõszakos dühkitörésein. Számos indoeurópai törzs
nyelvében létezett a farkasember kifejezés megfelelõje.
A farkasharcosokról leginkább a skandináv, azon belül is legtöbbet az
izlandi feljegyzések tartalmaznak. Itt újra és újra az alakváltás
gyakorlatáról olvashatunk. Sok híres skandináv harcos maga is
alakváltó volt, állatformában átélt kalandjaik közkedvelt
elbeszéléstémák voltak. A farkas és a medve volt a két leggyakoribb
forma, de hattyú, vidra, hal és más állatalakok is elõfordultak. A medve-
és a farkasharcosok legtöbbször fizikailag is részt vettek a csatában, nem
viseltek páncélt, eldobták pajzsukat, és olyan vadak és erõsek voltak,
mint az állatok. Tömérdek embert kaszaboltak le, de rajtuk se tûz, se
fegyver nem fogott.
A medvekultusz hasonlóan folyt, mint a farkaskultusz, jelentõségük is közel megegyezõ.
Nyugat-Európában a régi farkaskultusz hagyományai csak az elszigetelt falvakban éltek tovább.
Azonban pl. a Balkánon hosszú ideig fennmaradt és valószínû, hogy még ma is vannak hívei.
Ahogy Észak-Amerikában is számos indián kultúra sokat megõrzött a régi tanokból és sokan
még ma is ûzik az alakváltás mágiáját. Ilyenek a navahók és a nahualék. A nahualék sokféle
állattá képesek átváltozni, pl. kutyává, szamárrá, pulykává, stb. Az alakváltás módszertanát több
éven át tanulhatja a tanuló. Ezután tudását a legelemibb vágyai kielégítésére használja, de nem
áll például hatalmában ölni, vagy súlyos testi sérülést okozni. Úgy tartják, hogy ezek az
alakváltók megijednek és nem tudják mágikus erejüket használni, ha fémet érintenek.
Az alakváltás kulcsa a létezés éteri síkján található. Az egyén étertestét és más testen kívüli éteri
energiákat használ fel állati alakjának kialakításához. Az eredmény egy állatalak, amelyet az
alakváltó az akaratával irányíthat, és amely az állat számos jellemzõjét magán fogja viselni,olyan képességei és érzékei lesznek, mint egy állatnak. Ha ezt megértettük, akkor az eddig
taglalt mondák érdekesebb részei is világossá válnak. Mivel a Föld éteri hullámait a Hold
irányítja, és ezek teliholdkor érik el csúcsukat, nem meglepõ, hogy a legtöbb alakváltó
teliholdkor ténykedik. A sûrû, éteri alakzatok többé-kevésbé teljesen ellenállnak a legtöbb
fizikai tárgynak, azonban a fémeknek - mint pl. az ezüst - nem.
Az alakváltók egyik fõ jellemzõje, hogy furcsán viselkednek, úgy, ahogyan az állat normális
körülmények között soha. A másik, hogy általában el vannak foglalva saját ügyeikkel, s ilyenkor
nem kell és nem is érdemes õket zaklatni, mert ilyenkor válhatnak haragossá.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
