Samhain (okt.31)

A kelta hagyomány szerint a napisten Samhain, a halál és sötétség istenének fogságába került ilyenkor. Az újév elôestéjén, október 31-én, a hiedelem úgy tartotta, Samhain összehívta a halottakat. A halottak különbözô formában jelentek meg; a rossz lelkek, állatok figuráit öltötték fel, fôként macskáét.

Október 31-én, miután a termést betakarították és a hosszú, hideg télre elraktározták, megkezdôdött az ünnepség. A kelta papok a hegytetőn, a szent tölgyfák alatt gyülekeztek, új tüzeket gyújtottak, termény- és állatáldozatokat mutattak be, és tűz körüli táncuk jelezte a nap-szezon végét és a sötétség kezdetét. Amikor eljött a reggel, a papok minden családnak parazsat adtak, hogy új tüzeket gyújthassanak. Ezek a tüzek tartják melegen az otthonokat és űzik ki a gonosz szellemeket.

Az elsô szádadban a rómaiak elfoglalták Angliát. Sok hagyományt hoztak magukkal, melyek egyike a Pomona-nap volt, ami a gyümölcsök és kertek istennôjének ünnepe, és november 1 körül tartották. A következô évszázadok folyamán a kelta Samhain fesztivál és a római Pomona-nap hagyományainak keveredésével jött létre az elsô ôszi ünnep.

835-ben a római katolikus egyház november 1-ét Mindenszentek ünnepének nevezte ki. Késôbb az egyház november 2-át is szent nappá, a halottak napjává nyilvánította. Tűzgyújtással, felvonulással ünnepelték, az emberek beöltöztek szenteknek, angyaloknak és ördögöknek. A kereszténység terjedése azonban nem feledtette a régi hagyományokat sem, folytatták a Samhain és Pomona napok ünneplését is, így az évek során mindezen szokások összevegyültek.

Az 1845 utáni évek pusztító írországi éhínsége idején a lakosok százezrei települtek át Amerikába, és a szokásaikat is vitték magukkal. Az anyaországon kívül az USA-ban és Franciaországban még ma is megtartják a régi rítusokat, noha azok lelki háttere többnyire már elhomályosult előttük. Gyerekek beöltöznek szellemnek vagy más ijesztő alaknak, töklámpással házról-házra járnak ajándékot kérve.

A töklámpás eredete egy nagyon régi ír mondából származik. Lámpás Jack legendája szerint egy részeges, ám ugyanakkor csalafinta naplopónak sikerült rászednie az ördögöt. A bohókás szeszkazán, Jack templomnak még a közelébe sem ment, jólesett ehelyett a meleg kocsmában duhajkodni, és részeg cimborákkal mulatozni. Sajnálatos módon a tivornyák végén maga az ördög is megjelent, és folyton zaklatta a derék polgárt, akit szemmel láthatóan zavart az állandó kísértés, és a boroskancsón kívül nem kívánt magának társaságot. A nemkívánatos személy ellen csupán egyetlen védekezési lehetősége adódott, el kellett venni a kedvét a további kísérgetéstől. Jack egy hatalmas fához vezette a pokol királyát és rávette, mérközzön meg vele fáramászás tekintetében. A sátán természetesen elfogadta a kihívást, nem gondolta volna, hogy egy ilyen csekély versenyszámban képes alulmaradni: Jack megvárta míg az ördög jó magasan felkúszik a fa tetejére, majd egy keresztet vésett a törzsbe, hogy ellenfelét megakadályozza a lejutásban. A monda végkifejlete azt sugallja, hogy nagyon kevés humorérzék szorulhatott a patás famászó bajnokba, hiszen Jacket halála után nem eresztette be a jól megérdemelt Pokolba, ráadásul a Menny kapui sem nyíltak meg a haszontalan életű lélek előtt, hiszen álmodni sem merhet bebocsátásról az, aki az ördög cimborája. Az örök száműzetésre ítélt Jack egy fáklyát vihetett csak magával - amelyet, a fény hatékony megőrzése miatt egy tökben helyezett el - és így járta, s járja azóta is az éjszaka sötétjét.

Yule 

A Yule (dec. 21.) ősi, pogány ünnep. A Yule vagy Jul szó egy időszakot jelent, azt a téli periódust, amelybe az ünnepek, az év fordulója is esik. Ez a Nagy Istennő gyermekeként újjászülető Napisten ünnepe, a téli napforduló, a fény újjászületése. A az Istennő életet ad a Napistennek Yulekor, majd az Isten felnő, megtermékenyíti az Istennőt, ezután megöregszik, meghal Samhainkor, hogy aztán Yulekor ismét megszülessen.

A Yule legfontosabb szimbólumai a kerék, a koszorú, örökzöldek, Yule-tuskók, kis cserepes fa. Hozzá tartozó színek: zöld és vörös.

A Yule ünnepének legfontosabb kelléke a Yule-fa, melynek tipikus példája az örökzöld, melyet később ki lehet ültetni a kertbe. A Yule-fa szoros összefüggést mutat a germán pogány hagyománnyal: ajándékokat hagyni az elf-elnek, hogy elnyerjék jóindulatukat. A fa díszítése is szakrális célokat szolgál, a díszek maguk is szimbolikus értékűek, legfőképpen az újjászülető Napot szimbolizálják, valamint a kozmikus év egyes elemeit, a Holdat, csillagokat, a földet, az egyes hónapokat, a világkígyót, az időt.

A Wiccák nem vásárolt díszekkel díszítik a fát, mint a keresztények karácsonyfájukat, hanem saját készítésű tárgyakkal szokták ékíteni. Ezek: szárított rózsabimbók, fahéj rudacskák, áfonyaláncok és pattogatott kukorica fűzérek, diók, szalmacsillagok, illatos füvekkel, virágszirmokkal és fűszerekkel megtömött kis zacskók, vagy kristályok. Ezeknek együttes elkészítése szintén hozzáadhat az ünnepi jelleghez. Mindehhez almát, mandarint, narancsot tesznek hozzá. A kelták ezen az ünnepen az ajtókra örökzöld ágakat aggattak, fagyönggyel, magyalággal díszítették azt.Ennek a szokásnak a "maradványa" az adventi koszorú, melynek kerek formája az év körét jelképezi. Az ünnepség alatt leginkább méz- vagy almasört fogyasztottak, melyet fakupában hordoztak körbe. Az ivászat során himnuszt énekeltek a fához, jó egészséget, termékenységet és hosszú életet kívánva neki. Aztán lövöldözéssel, vagy más módon zajt csaptak, hogy ezzel elriasszák a gonosz szellemeket. Tósztot mondtak a fa tiszteletére, majd ittak a fakupából. Mikor mindenki befejezte a tósztját, a maradék sört a földre loccsantották a fa törzse köré, s közben kenyeret vagy süteményeket aggattak az ágaira.

Imbolc

Az Imbolc, druida nevén Oimealg az anyajuhok ünnepe. A skót-kelta "oimelc" szóból ered, melynek jelentése: "anyajuhok teje" (más források szerint "tejben"). A nyáj állatai vagy ekkor adnak életet az év első ivadékának, vagy méhük megduzzad és az élet teje csecsükbe és tőgyükbe áramlik.

Ez Brighid ünnepe, aki a tűz, a kovácsmesterségek, az ihlet és a család istennője a kelta mitológiában. ő a források úrnője is, ezért tiszteletére számos szent kutat állítottak.

Imbolc megfelelője a görögöknél Antihestria volt, a Virágok ünnepe. Ilyenkor az emberek virággal díszítettél magukat, és virág koronát készítettek a tavalyi évben három éves korukat elért gyerekeknek. Ilyenkor kóstolták meg az új bort is, és búcsúztatták a fagyos telet.

Ez a fény ünnepe is, a "gyertyaszentelő". Ez az elnevezés a rómaiaktól ered, ilyenkor ugyanis gyertyás szertartásokat tartottak. Szergiusz pápa később elrendelte, hogy ez a nap Szűz Mária megtisztulásának szent napja legyen.

Az Imbolc szertartására az alkonyi vagy közvetlenül az alkony utáni percek alkalmasak. Általában lámpagyújtás idején tartjuk -bár ez csak néhány pillanat, s nehéz hozzá pontosan alkalmazkodni. Ezen az ünnepen a hagyománytisztelő emberek Brideo`gas-okat szoktak készíteni zab vagy búza szárából és kosarakba rakják, amiket előzőleg fehér virágokkal béleltek ki. A fiatal lányok házról-házra járnak a Brideo`gas-szal és adományokat kapnak.

A tűzhelyeket kitakarítják és új tüzet gyújtanak, az ágsöprűnek pedig a bejárati ajtó mellé teszik, annak szimbolizálására, hogy minden kisöpörtek vele, ami régi, és üdvözölnek vele mindent, ami új. A Nap újjászületésének tisztelegve minden szobába égő gyertyákat helyeznek ezen a napon.

Az Imbolc másik tradicionális szimbóluma az eke. ősi szokás szerint ilyenkor egy feldíszített ekét húznak házról-házra, beöltözött gyerekekkel, akik ételt, italt vagy pénzt kérnek. Elutasítás esetén a felszántják a házhoz tartozó kertet. Más helyeken az eke szintén fel van díszítve, és whiskey-vel, vagyis az "élet vizével" öntözik meg. Sajt és kenyérdarabokat raknak a frissen kifordított barázdákba, a természeti szellemeknek való felajánlás gyanánt.

Az évszak jelképe a fehér virág, és szokás egy kristálytálkában havat tenni az oltárra. Pézsmaparfümmel, fahéj, fenyőtömjén vagy rozmaring illóolajjal bekent narancsszínű gyertya is kerülhet az oltárra, de ezt nem kell meggyújtani. A hó hamarosan elolvad, és ezt szokták használni a kör megszentelésére.

Az Imbolc ünnepi ételei a tehenészetekből származnak, mivel hajdan e napon a borjadzást ünnepelték. Ehetünk egy csupor tejfölt, vagy tejfölös, túrós fogásokat, a nehezebb, fuszeres ételekkel pedig a Nap elott tisztelgünk. A currys, borsos, fokhagymás, vöröshagymás, póréhagymás, mogyoróhagymás és snidlinges fogásoknak ilyenkor szintén helye van az asztalon. A fűszeres ételekhez keverhetünk mazsolát is. Valamennyi említett étel a Nap hevét jelképezi, egyúttal a hagyományos wicca étkezés alkotórésze Imbolc napján.

 

Ostara

Ostara a fák ünnepe, a tavaszi napéjegyenlőség ünnepe. Az igazi tavasz első napja. Ekkor egyforma hosszú a nappal és az éjszaka - ezt már az ókori népek is megfigyelték. Minden természetvallás megünnepli ezt a napot, amikor a Természet felébred hosszú téli álmából, a Föld újra termékennyé válik - elkezdődhet a vetés, az ültetés, kihajtanak az ősszel földbe rejtett magok.

A borongós, téli napok elmúlását ünneplő szertartásokon a Nap és a Tél istene megküzd egymással a világ birtoklásáért, s e nemes küzdelemben természetesen a zimankó ura marad alul. Az Istennő termékennyé teszi a Földet, felébreszti őt mély álmából, az Isten pedig segít fölnevelni, érlelni a termést. Járja a zöldülő mezőket, öröme telik a természet bőségében.

Az ünnep eredeti kelta elnevezése Alban Eiler, A Föld Fénye, a fakadó rügyek ünnepe. Március az am Mart, a magvetés ideje. Ez az időszak a folklór szerint a na tri Mairt, vagyis a Fák menetelése, vagy indulója.

A görög mitológia szerint e napon ünnepelhetjük Perszephoné visszatérését az alvilágból, Hádész birodalmából, ahová az őszi napéjegyenlőség idején távozott, az istenek egyezsége szerint. Démétér, Perszephoné anyja a föld termését biztosítja, ő a gabonaistennő.

A germánok Ostarát ünnepelték a mai húsvét idején. Az istennő a keleten (Osten) felkelő éltető naptól, a hosszú, borús, rossz kedvet sugalló tél után az embert a napfényes kikelettel megajándékozó égitesttől származtatja nevét. Az ő szent állata volt a nyúl, a tojás pedig az élet keletkezésének jelképeként került ebbe a pogány vallási körbe.

A német-római Birodalom területén feltárt sírokban a kutatók különböző anyagokból készített, színesre festett, tojásformájú tárgyakra bukkantak. Az élet, a tisztaság, és termékenység szimbólumaként tisztelt tojást többek között azért kellett az elhunyt mellé helyezni, mivel mágikus hatalmának köszönhetően megőrizte a lelket egészen a feltámadásig. A tojásfestés gondolata már a Krisztus előtti időkben elterjedt, a növényi alapanyagokkal színessé varázsolt formák az évszakok változásait hivatottak jelezni, nemegyszer pedig a természet adta különleges mintájú vadmadár tojások váltak a szertartások kiegészítőivé.

Az ősi pogány hagyományokra utal a Luegde városában minden évben megrendezett télbúcsúztató szertartás, amikor a sötétedés beálltával hat lángoló "kereket" gurítanak az Osterberg tetejéről az Emmer folyó völgyébe. A "a lángoló tűzgolyó" a nap hatalmát, a tavasz és megújulást beköszöntét szimbolizálja már több mint 2000 éve. Húsvét első napján szalmakereket szállító karavánok tartanak az Osterberg csúcsa felé. A körülbelül 170 cm átmérőjű "kerekek" igazi precíz, német módszerrel készülnek, tekintettel arra, hogy rendkívül kellemetlen lenne, ha már a szertartás kezdetén probléma adódna, és a völgyben várakozó érdeklődők hiába várnák a "fényes" látványosságot. Mihelytleszáll az este várakozók százai lepik el a hegy lábánál fekvő területet. Kürt jelzi a szertartás kezdetét, és óriási tapsvihar követi az első kerék megindítását. Nemsokára újabb öt kerék gördül le a hegyoldalon és a hagyomány szerint a jószerencse lángja fellobban az északa sötétjében. Az ősi germán legendák szerint, ha a tűzkerekek megérkeznek a völgybe termékeny év várható. A nap valódi fénypontja egy csodálatos tüzijáték, amely méltó befejezése a húsvéti ünnepségeknek.

 

Beltane

Beltane az ünnep ősi kelta neve, az ír-kelta "Bealtaine" vagy a skót kelta "Bealtuinn" anglicizált változata. Mindegyik egyaránt Bel tüzét jelenti. Bel (Beli, Belinus) a kelta fényisten. A közel-keleti Baal istenre vezetik vissza eredetét. A kelta ünnep másik neve: Cetsamhain - az ünnep ellenpontjára, Samhain-ra utal.

Beltane eredetileg kelta vagy druida tűzfesztivál volt, amit az Istennő és a Szarvas istenség egyesülésének megünneplésére celebráltak, a termékenység dicsőítésére. Az ősidokben juhokat áldoztak fel tűzben a termékenységért. Walesben Creiddylad istennőhöz kapcsolódott az ünnep, akit gyakran a Május Királynőjének hívtak.

Beltane az ifjú Isten férfivá serdülésének ünnepe. Ekkor szeret bele az Istennőbe, és szerelmük beteljesül a mezőkön, virágos réteken. Az Istennőben megfogan az Istenség. Az ő termékenységének, megtermékenyülésének ünnepe ez. A virágok és a zöld lombok az Istennőt jelképezik, maga a májusfa az Istenséget. Beltane jelenti az életerő, a szenvedély visszatérését, és a vágy beteljesülését.

Szokás volt, hogy a fiatalok a közeli erdőbe vonultak, és egész éjszaka énekeltek, zenéltek, meséket mondtak és táncoltak a tűz körül. A hagyomány szerint, aki a hajnali harmatban megmossa az arcát, egész éven át ragyogóan szép és fiatal lesz. Azon pedig, aki az ünnep alkalmával a forrásvízből iszik, nem fog semmiféle betegség. A parasztok fáklyákkal vonultak fel a dombokra, ahonnan tüzes kerekeket löktek le a szántóföldekre. Hitük szerint a tűz elűzte a gonosz szellemeket és a boszorkányokat, akik betegséggel sújtották az embereket és az állatokat.

A druida főpapok ezen az éjszakán gyújtották meg a tüzeket, amelyeket kilenc féle szent fából raktak. Ezeket Coelcerth-eknek, Szükségtüzeknek, vagy vadtűznek hívták. Az emberek innen vitték haza a házakba az új lángot, mivel az ünnep előtt nem volt szabad tüzet gyújtani.

Tulajdonképp három módszer létezett a vadtűz gyújtására, a legenda szerint mindegyik módszer a druidizmus egy-egy Nagy Házából származott: Írországból, Angliából és Galliából. Az első módszer lényege, hogy oly módon gyújtják meg a tüzet, hogy Oghamokat égetnek a Coelbren faágakba, mely megszentelt cselekedetnek számít. Ezt az angol druidizmus használta gyakran.A második módszer lényege, hogy a druida a napsugarakat koncentráció útján keresztülvezeti egy kristályon. Ezek a kristályok változó színűek lehettek, melyeket gyakran szent fegyverek, pl. kardok élén húztak végig. A "sárkánykő" néven ismert kristály különösen kedvelt volt a druidák körében (vörös rubin, esetleg rózsakvarc). A harmadik a természetes égi tűz, azaz a villámlás révén keletkezett máglya, melyet az istenek küldtek, tehát szent. A viharok idején a papok gyakran kimerészkedtek, hogy begyűjtsenek egy-egy égő ágat valamelyik fáról vagy bokorról, melyet villám lobbantott lángra.

Az ókori Görögországban ennek az ünnepnek a megfelelője a Thargelion volt. Az ezt megelőző holdfényes éjszakán orgiát rendeztek, amikor az ifjú Májuskirálynő választottja hátán belovagolt az erdőbe, hogy ott nászt üljön vele. Ennek az alapja az a monda, melyben Pán Szelénét csábította el. Sikerét úgy érte el, hogy szőrős, fekete, kecskeformájú testét tisztára mosott, fehér gyapjúba burkolta. Szeléné nem ismerte fel, hagyta, hogy meglovagoltassa a hátán, és azt tegyen vele, amiben csak kedve telik. A kecskékkel való nász eredetileg líbiai szokás volt, melyet a görögök is átvettek, és részévé vált a május elsejei népünnepélyeknek.

Athénban Dionüszosz házasságkötését ünnepelték ilyenkor az Istennővel, mely Arisztotelész szerint az Akropolisz északkeleti lejtőjén, a "marhaistállónak" nevezett királyi székhelyen tartottak meg. A nász célja természetesen a szőlők és a gyümölcsök termékenységének biztosítása volt. Argoszban szokás volt májusban takarítani a templomokat. Ekkor fehér pharmakhos bábukat dobtak folyóvízbe, melyek a szent királyt jelképezték.

A rómaiak Floralia ünnepe szintén szoros összefüggést mutat a május elsejei pogány népszokásokkal. Flórát, a virágzás és megújulás örökifjú istennőjét köszöntötték az ünneppel. Maia tiszteletére hívei május első napján disznót áldoztak, míg a hat napig tartó Floralia ünnepen az istennő kicsiny szobrát virágfüzérekkel díszítették, és táncolva, énekelve vitték végig emberek és állatok virágokkal borított ünnepi menetében.

Németországban Walpurgisnacht-nak hívják Beltane-t és tüzek körül ünnepelnek, táncolnak. Szent Walpurgia valószínűleg egy ősi Istennő keresztény változata. A szent a VIII. században élt Heidenheimer Kloster-ben, apácaként.

Beltane-köszöntő:
"Én vagyok a szédítő és a megtartó,
én vagyok a nyugodt és a szapora,
én vagyok a csend és én vagyok a dalnok,
én a forráshoz vágtató paripa.
Én vagyok a mátkapár és a nászágy
én vagyok a ragyogó pavilon és a lakoma,
én vagyok a hajnali kórus és a szívverés,
én a cél, melyhez vezet minden ösvény pora."

 

Litha

A Litha ünnepnek számos egyéb elnevezése van: Szent Iván-nap, Szent Iván-éj, Keresztelő Szent János napja, "virágos" Szent János napja, nyári napforduló, Alban Hefin (druida), Alban Heruin ("A Part Fénye": a "Föld Fénye" és a "Víz Fénye" - azaz a két napforduló közti ünnep), verbéna-ünnep (spanyol), Tölgyünnep (kelta).

A nyári napforduló vagy nyárközép napja a Nap évenként ismétlődő (látszólagos) útjának egyik fontos állomása. A Nap, amely a téli napfordulótól kezdve fokozatosan egyre magasabbra emelkedik az égen, ezen a napon éri el pályájának csúcsát, ezt követően a hanyatlás féléves periódusa kezdődik. Az évnek ezen a napján a leghosszabb a nappal és a legrövidebb az éjszaka. A nyári napforduló ismerős lehet számunkra Shakespeare varázslatos Szentivánéji Álmából és a keresztény ünnepek szertartásaiból. Bár a nyári napforduló tűzünnepét már évszázadok óta Szent Iván (János) napjának előestéjén tartják, ezért a legtöbb ember szemében keresztény ünnepnek számít, kétségtelen, hogy máig eleven szokásrendszere a kereszténységet messze megelőző korokból ered.

A Litha a Magyarkirály győzelmének ünnepe. A Napisten Yulekor (téli napforduló) születik, és bejárja a már említett teljes szoláris mítosz egyes állomásait, hogy aztán Yulekor meghaljon és ismét feltámadjon. Eközben a Tölgykirály Yulekor legyőzi a Magyalkirályt, aki a holtak birodalmába vonul vissza erőt gyűjteni, miközben ikertestvére, a Tölgykirály, megerősödik, Beltanekor nászt ül az Istennővel, mely során meghal és újjászületik, hogy befejezhesse feladatát. Lithakor pedig az ismét megjelenő Magyalkirály végez vele, és egy fél évre átveszi az uralmat a Földön, Samhainkor ő is nászt ül az Istennővel, hogy meghaljon, megerősödve feltámadjon, és bevégezze uralkodását, mely Yulekor jár le, amikor ismét eljön a Tölgykirály, hogy legyőzze, és elfoglalja a helyét a trónon, egy újabb fél évre. A kelta és angolszász mitológiában a nyári napforduló napja Litha, a gabonaistennő ünnepe. Litha a bőséget, az érettséget, az elevenséget és az örömöt jelképezi, ünnepe egyben a tűz, a megtisztulás, az elevenség, a változás és a termékenység ünnepe is.

Lithához kapcsolódik az örömtűz fogalma is: fényt megtartó mágikus célú, gyógyhatású tűzé. A természettel mágikus összhangban élő ember nyárközépi tűzgyújtásával a Napot próbálta megsegíteni a sötétséggel vívott harcában. A kereszténység uralomra jutása után a Nap megsegítésének motívuma fokozatosan a háttérbe szorult, ennek ellenére a tűzünnep megőrizte mágikus karakterét. Ez mindenekelőtt magának a tűznek volt köszönhető, amelyet a régi korok emberei gyakorlati haszna mellett a világosság, a tisztaság, az egészség, a szenvedély, a szerelem és az örök megújulás jelképének tekintettek. A keresztények ezért Szent Iván éjszakáján Európa szerte a megtisztulással, a gyógyítással, az egészség megőrzésével, a szerelemmel, a házassággal és a termékenységgel kapcsolatos mágikus praktikákat és jóslásokat gyakoroltak.

A szertartás előtt egy kis textilzsákot meg lehet tölteni levendulával, kamillával, orbáncfűvel, vasfűvel és egyéb, nyár derekán virító gyógynövényekkel. Gondolatban küldjük át összes gondunk, szorongásunk, félelmünk, betegségünk ebbe a zacskóba, majd kössük be a száját szorosan egy vörös zsineggel. A szertartás idejére helyezzük a zacskót az oltárra, majd közben dobjuk a máglyára.

Ez az időszak bármely mágiának nagyon kedvező. A gyógyító, szerelmi és oltalmazó mágia különösen jól illik az alkalomhoz. A népi babonák szerint tűz körül elfogyasztott cseresznye a gyermekáldást segíti elő, a tűzbe hulló üröm és kakukkfű betegségűző mágia, a termőföld körül körbehordozott fáklya pedig a termés bőségét hivatott növelni. Érdemes a szabadtéri szertartás tüze fölött gyógynövényeket kiszárítani, a tűzugrás pedig kiválóan alkalmas az energiák megújítására.

 

Lughnasad

Agusztus 1-én a gabona, az aratás, a termékenység, az új kenyér ünnepét tartjuk. Az ünnep egyúttal a nyár végét és az ősz kezdetét jelzi. Az augusztusi nap még forrón süt, ám a nappalok már észrevehetően rövidebbek, az éjszakák hűvösebbek, a nappali árnyékok hosszabbak - az ősz már a kertek alatt lopakodik.

A görög mitológiában Démétér, a gabonaistennő ilyenkor kezdi el kétségbeesetten keresni leányát, Perszephónét, akit Hádész rabolt el az alvilágba fondorlatos módon. Empedoklész Hádészt a Tűz elemhez köti, és Perszephónét a Vízhez. Titkos házasságuk teszi őket az Alvilág Királyává és Királynőjévé, egyesülésük pedig az ellentétek alkímiai mennyegzője. Hádész a Központi Tűz Ura, Perszephóné pedig az Oldás Úrnője.

Az ünnep a nyári napforduló utáni 40. napra esik, hagyományosan augusztus 1. (ill. a kelta szokásoknak megfelelően: július 31. napnyugtával kezdodik az ünnep). A nap legfőbb istensége Lugh.

Lugh minden mesterség feltalálója. A pénzkeresés, a kereskedelem, a mesterségek, mágusok, harcosok, kézmuvesek, utasok, vándorok istene.

A hagyomány úgy tartja, e nap Lugh halálának ünnepe (ne felejtsük el: a kelta világkép szerint a halál egyben újjászületés is, tehát a temetési szertartás gyász- és örömünnep is egyben.) Valójában azonban nevelőanyja, Taillte halálának megemlékezésére rendelte el a napisten. Taillte vagy Tailtiu a Fir Bolg nép királyának, Mag Mórnak a leánya, késobb a nép királynője volt, és a Tuatha De Dannan népének köszönhette halálát, akik legyőzték népét, őt pedig arra kényszerítették, hogy irtsa ki nekik a bregi erdőt, hogy ott vethessenek. A királynénak ez túl nehéz feladat volt, gyönge teste nem bírta és belehalt. A legenda szerint egy nagy domb alatt égették el holttestét, a dombot elnevezték róla és itt tartották Írországban az első Lughnasadh-ünnepet. (Tailtean - Telltown, Meath tartomány - alig 15 mérföldnyire Tarától, a Nagy Király székhelyétől.) A mítoszokban Tailtiu a földet személyesíti meg, nem mint asszony, hanem mint Lugh szoptató dajkája. (Érdekesség, hogy Perszephóné neveinek egyike, a Khthonie jelentése: ő a Föld Alól.) A fesztivál ürügyén törzsi találkozókat tartottak, cserekereskedelmet folyattak, lóversenyeket, atlétikai versenyeket, különböző játékokat és mesterségbeli versenyeket és szertartásokat rendeztek, valamint nagy lakomát tartottak a nyári aratás első terméseiből. Az ünnep eredetileg tizenöt napon át tartott. Az írek ma is Taillte-játékok néven tartják az ünnephez kötődő szertartásokat.

A játékok egyik eleme a Taillte-menyegző: az ifjú jegyespár jelképes házasságot kötött, - egy lyukas kövön át fogták meg egymás kezét - ami vagy "egy évig és egy napig", vagy a következő Lammasig tartott. Ekkor eldönthették, hogy folytatják a kapcsolatot, vagy - ősi kelta szokás szerint - ugyanazon a helyszínen háttal állnak egymásnak és eltávolodnak, vagy másképp: egyszer megkerülik egymást, így vetve véget a jelképes Taillte-házasságnak. Ezek a próbaházasságok egészen a XV. századig érvényben voltak.

Más brit hagyományok augusztus 6.-ra teszik az ünnepnapot, asztrológiai megfontolásból: e nap régi idők óta "erőpont" a zodiákuson, az Oroszlán szimbólumával. Az ünnep a középkorban a Lammas (Loaf-mass) nevet kapta, ennek jelentése: cipó-mise, és a keresztény kenyérszentelés szertartására utal, amikor az első aratásból sütött cipókat hagyományosan megszentelték. Szokás volt e napon vásárokat is tartani, amik leginkább a társkeresés, kapcsolatteremtés célját szolgálták.

A hagyományos Wicca Lughnasad része a kenyérevés és darabjainak tűzbe szórása, vagy más felhasználása a szertartásban, illetve gabona szórása az Istennő képeire vagy jelképeire. Az ünnep színei a vörös és a narancs. A Wiccák ilyenkor házi kenyeret sütnek, melyet Nap vagy ember alakúra formáznak az Isten tiszteletére. Az oltárra helyezett, gabonaszálakból készített csutakbabák az Istennő jelképei, melyek szintén rákerülnek az oltárra.Régi szokás elültetni a szertartáson fogyasztott gyümölcs magvait. Ha a magok kicsíráznak és szárba szökkennek, a Wiccák gondosan ápolgatják a növényeket, mert ezek az Istennel és az Istennővel kialakított jó kapcsolatuk jelei.

A hagyomány szerint ilyenkor érdemes ellátogatni a mezőkre, földekre, gyümölcsösökbe, gyógyforrásokhoz és tavakhoz. Az asztalra kenyér kerül, földieper, málna, szeder, makk, vadalma, valamint minél többféle gabona és helyben termő gyümölcs. Torta és almabor zárhatja az étkezést.

 

Mabon

Az ünnep ideje szeptember 21-e, az őszi napforduló ideje. Az Istenség készülődik már, hogy elhagyja fizikai testét, hogy megújulhasson és majd újjászülethessen az Istennőtől. A természet hanyatlóban, a télre készülődik, a visszavonulás, pihenés, nyugalom ideje következik el. A Nap bágyadtabb, de még fényes, van ereje.

Ez a Földanya ünnepe, a gyümölcsérésé, a beérett termésé, a szüreté és a megnyugvásé. Az ünnep másik neve Modron. Modron a termékeny, wales-i Földanya, a Fiatalság istenének, Maponosnak (Mabon) anyja. Mabon a vadászat istensége is, emellett a szerelemé és a termékenységé.

ősi tradíció szerint Mabon napján elégetik egy férfi bábuját vagy képmását. Ez a szokás nem az emberi áldozatok emlékét őrzi, hanem a gabonaistenség testének rituális megsemmisítését.

Az oltár díszítése makk, tölgyágacskák, fenyőtoboz, ciprusok termései, búzaszál, gyümölcsök, mogyoró és dió. Kis kosárkában szárított leveleket is lehet elhelyezni rajta.

Ilyenkor a Wiccák az erdőket látogatják, terméseket, magvakat és száraz leveleket, növényeket gyűjtenek. Ezek közül némelyikkel otthonoaikat díszítik,mások a gyógynövényes varázslatok kellékei lesznek. Az ünnep színei a vörös és a barna.

A Mabon ünnepi ételei a második aratás termései: másodvetésu" gabona, gyümölcs, zöldség, és elsősorban kukorica. A kukoricakenyér, a bab és a sütőtök kedvelt csemege.

A hálaadás és a meditáció ideje ez. A nyáron gyűjtött folyami, folyóparti kavicsok most tölthetok fel mágikus erővel a különféle praktikákhoz.

Forrás: berkano.hu