Sámánok: az információkat a törzs jövőjéről közvetlenül a szellemektől kapták, akik látható
formában jelentek meg.
A fókusz maga a sámán, aki érzékeit peyotl-lal, vagy egyéb narkotikumokkal erősítette fel. A
peyotl-ban nagyon erős Nap-hatás érvényesül, erős hallucinogén anyag, ezért a sámánok
fizikailag nagyon hamar "kiégtek" tőle.
A sámán feladata tehát a szellemek láthatóvá tétele és a gyógyítás. A betegséget valamely tabu
megsértése, az ősök bűne, vagy rontás okozhatta. A sámán vagy varázsszerei és szellemei
segítségével igyekezett legyőzni a betegséget, vagy a beteg eltévedt lelkét vezette vissza
védőszellemei segítségével a beteghez. Ezen kívül jóslással is foglalkoztak a sámánok, és
ügyeltek a rítusok, szertartások pontos betartására.
Minden indiánnak kötelező volt ismernie és használnia a "mágiát". Nap mint nap
kommunikáltak a szellemekkel, de látni csak a sámán látta őket, és azok, akik közben vele
voltak.
Volt külön férfi és asszonyi "mágia".
A sámánoknál gyakori volt a rituális női ruha öltése.
A főbb mágikus eszközök:
Tolldísz: A Nap szimbóluma. Minél több tollból állt, annál magasabb rangú volt a viselője, annál
magasabb volt a tudása, annál több energiát tudott megmozgatni.
Orvosságos zacskó: Amikor egy gyermek megszületett, az első dolog, ami tőle származott (pl.
haj, stb.), belekerült egy bőrtasakba. Később még tehetett bele pl. érdekes kavicsot, tollat,
nyúllábat, stb. Törzsektől függő életkorban a gyereknek ki kell mennie a vadonba, ahol három
napig nem ehet, nem ihat. Közben víziót lát, melyben felveszi a tudatos kapcsolatot totemjével.
Pipa: szent, a folyóból vett agyag volt az alapja, amit a sámán rituálisan égetett ki. A pipát
tollakkal díszítették, szárát fából faragták. Szívtak benne:
– - peyotl-t, ez a sámánok kiváltsága volt, valamint volt egy peyotl követő szekta
– - hársfakérget, bódító, kábító hatású, ezt tették a békepipába
– - összetört nádszárat
– - és általában mindent, ami megtetszett.
– Felnőtt név: Az indiánok csak akkor kaphatták meg
felnőtt nevüket, ha elkövették életük első hőstettét.
Azután legtöbbször arról nevezték el. Egyes
esetekben akár már a próba előtt is megkaphatták,
ha valami olyat tettek, de attól még nem váltak a
törzs teljes körű tagjává.
– Totem: Mindenképpen valamilyen állat.
Mindenkinek más-más állat lehet a totemje,
törzstől függetlenül. A totemállat transzba vezeti
őket, mutat egy olyan tárgyat, amelyet meg kell szerezniük és bele kell tenniük az orvosságos zacskóba. Ha nem volt víziója, vagy ha nem találta meg azt a tárgyat, az illetőt
nem tekintették a törzs teljes körű tagjának. A tárgyat a sámánnak tartoztak bemutatni, ő
ellenőrizte a szellemek segítségével, hogy a próba valóban teljesült-e.
– A totemállat megtalálásának útja: Először sötét van, majd megjelenik benne egy világító
pont. Közelebbről érve látszik, hogy ez egy tűz fénye. A tűz mellé érve az ember leül és a
tűzre koncentrál, mellé dobol és énekel, hívja a totemállatot, melyet előtte már legalább
egyszer láttak (álomban, doboláskor, stb.) A totemállat a tűzből lép ki. A totemállatok
általában nagyon "hiúk": az embernek valahogyan jeleznie kell, hogy mi a saját totemje (állat
füllel, foggal, hímzéssel, prémmel, stb.) Később az emberhez általában társulni kezdenek
olyan vonások, mint amilyenek a totemállata jellemző tulajdonságai.
– A sámánisztikus varázslás: mindig tűz mellől indul ki. Három fókusza van:
- tűz
– - dob
– - éneklés (összeköti az előző kettőt)
– A tűz a gondolat, a dobolás az érzelmek, az ének az egészet átfogó fizikai sík. A táncot a
transz "indukálta" ("mágikus melléktermék"). Mozdulatait a szellemek adták A táncnak
megvolt a saját ritmusa és koreográfiája, de a szellemek kötötték össze az egyes elemeket.
Minél többen táncoltak, annál erősebb volt a varázslat. A sámán transza általában olyan erős
volt, hogy magával ragadta az egész törzset. Ilyenkor gyakran történtek csodálatos
gyógyulások.
Táncok: Az év változásaival, a gazdasági élettel és az emberi élet nagy fordulóival, főként a
felnőtté avatással álltak kapcsolatban. A földművelő indiánok kultuszának központjában a
kukoricatáncok álltak. A vadásztörzsek táncai gyakran a vadállat elővarázslását célozták.
Ezek a drámai táncok lehettek törzsiek, vagy pedig korcsoportok, titkos szövetségek,
sámánok rendezték őket. Az évkezdő rituális táncok néha a világ teremtését és megújulását
jelenítették meg. Gyakran külön szertartási épületeket is emeltek, melyekben ezeket a
táncokat előadták.
– Fontosabb mágikus táncok:
–
Naptánc: az indiánok tisztelték a fájdalmat,
ezért hívták azt. A felnőtté váláskor az ifjakat
egy egyenes rúdhoz erősítették bőrszíjakkal.
A szíj másik végén hegyes rudacska vagy
saskarom volt, amit a mellizmukba döftek.
Négy napig kellett táncolniuk, eközben csak
vizet kaphattak. Közben látomásaik, vízióik
voltak. A 4. napon kitépték magukat, így
estek át a felnőtté válás próbáján.
Szellemtánc: megpróbálták a kereszténységet ötvözni az indián vallással. Pl. bibliai szöveg
szerint táncoltak, Jézust láttak peyotl transzban, stb.
Nagy szellem tánc:amikor az indiánok látták, hogy nem tudnak együtt élni a fehéremberekkel, akkor eltáncolták a Nagy Szellemtáncot. Rengeteg törzs csatlakozott hozzá.
Célja: úgy érezték, hogy a szellemek elhagyták őket, ezért a segítségüket akarták visszakapni,
hogy békében tudjanak együtt élni a fehérekkel. Az első Nagy Szellemtánc 1870-ben volt. A
szellemtáncosok egyik fő vezetője egy fehérek közt nevelkedett indián, Wowoka (Jack
Wilson) volt. A szellemtánc mozgalom véres felkelésbe torkollott.
Az indián sámánizmus hagyományaiból nagyon sok minden veszett el. A megőrzői úgy
tervezik, hogy 15 éven belül, egy megadott időpontban minden indián elkezdi járni a Nagy
Szellemtáncot. Akkor visszatérnek a bölények a földre, az indiánok is visszatérnek hazájukba, és onnantól kezdve nem lesz fehér ember Amerikában.
AJÁNLOM AZ OLDALT
