Az éjszaka sötétjében pajkosan villogó sárga töklámpások, a
felnõtteket fehér lepedõben ijesztgetõ kisgyerekek. A mai
Halloween fesztiválok többségének egészen kellemes,
mondhatni "betlehemes" hangulata van, annak ellenére, hogy az
ünnep szoros összefüggésben áll az egykori kelta halottkultusszal
és a másvilági lelkek látogatásával.
Halloween az egyik legrégibb ünnep, eredete évszázadokra
vezethetô vissza. Mai formája az évszázadok során több kultúra:
a római Pomona-nap, a kelta Samhain fesztivál és a keresztény
Mindenszentek napja hagyományainak keveredésével alakult ki.
A kelta hagyomány szerint a napisten Samhain, a halál és
sötétség istenének fogságába került ilyenkor. Az újév elôestéjén,
október 31-én, a hiedelem úgy tartotta, Samhain összehívta a halottakat. A halottak különbözô
formában jelentek meg; a rossz lelkek, állatok figuráit öltötték fel, fôként macskáét.
Október 31-én, miután a termést betakarították és a hosszú, hideg télre elraktározták,
megkezdôdött az ünnepség. A kelta papok a hegytetõn, a szent tölgyfák alatt gyülekeztek, új
tüzeket gyújtottak, termény- és állatáldozatokat mutattak be, és tûz körüli táncuk jelezte a napszezon végét és a sötétség kezdetét. Amikor eljött a reggel, a papok minden családnak parazsat
adtak, hogy új tüzeket gyújthassanak. Ezek a tüzek tartják melegen az otthonokat és ûzik ki a
gonosz szellemeket.
Az elsô szádadban a rómaiak elfoglalták Angliát. Sok hagyományt hoztak magukkal, melyek
egyike a Pomona-nap volt, ami a gyümölcsök és kertek istennôjének ünnepe, és november 1
körül tartották. A következô évszázadok folyamán a kelta Samhain fesztivál és a római Pomonanap hagyományainak keveredésével jött létre az elsô ôszi ünnep.
835-ben a római katolikus egyház november 1-ét Mindenszentek ünnepének nevezte ki. Késôbb
az egyház november 2-át is szent nappá, a halottak napjává nyilvánította. Tûzgyújtással,
felvonulással ünnepelték, az emberek beöltöztek szenteknek, angyaloknak és ördögöknek. A
kereszténység terjedése azonban nem feledtette a régi hagyományokat sem, folytatták a
Samhain és Pomona napok ünneplését is, így az évek során mindezen szokások összevegyültek.
Az 1845 utáni évek pusztító írországi éhínsége idején a lakosok százezrei települtek át
Amerikába, és a szokásaikat is vitték magukkal. Az anyaországon kívül az USA-ban és
Franciaországban még ma is megtartják a régi rítusokat, noha azok lelki háttere többnyire már
elhomályosult elõttük. Gyerekek beöltöznek szellemnek vagy más ijesztõ alaknak, töklámpással
házról-házra járnak ajándékot kérve.
A töklámpás eredete egy nagyon régi ír mondából származik. Lámpás Jack legendája szerint egy
részeges, ám ugyanakkor csalafinta naplopónak sikerült rászednie az ördögöt. A bohókás
szeszkazán, Jack templomnak még a közelébe sem ment, jólesett ehelyett a meleg kocsmában
duhajkodni, és részeg cimborákkal mulatozni. Sajnálatos módon a tivornyák végén maga az
ördög is megjelent, és folyton zaklatta a derék polgárt, akit szemmel láthatóan zavart az állandó
kísértés, és a boroskancsón kívül nem kívánt magának társaságot. A nemkívánatos személy ellen
csupán egyetlen védekezési lehetõsége adódott, el kellett venni a kedvét a további kísérgetéstõl.
Jack egy hatalmas fához vezette a pokol királyát és rávette, mérközzön meg vele fáramászás
tekintetében. A sátán természetesen elfogadta a kihívást, nem gondolta volna, hogy egy ilyen
csekély versenyszámban képes alulmaradni: Jack megvárta míg az ördög jó magasan felkúszik a
fa tetejére, majd egy keresztet vésett a törzsbe, hogy ellenfelét megakadályozza a lejutásban. A
monda végkifejlete azt sugallja, hogy nagyon kevés humorérzék szorulhatott a patás famászó
bajnokba, hiszen Jacket halála után nem eresztette be a jól megérdemelt Pokolba, ráadásul a
Menny kapui sem nyíltak meg a haszontalan életû lélek elõtt, hiszen álmodni sem merhet
bebocsátásról az, aki az ördög cimborája. Az örök számûzetésre ítélt Jack egy fáklyát vihetett
csak magával - amelyet, a fény hatékony megõrzése miatt egy tökben helyezett el - és így járta, s
járja azóta is az éjszaka sötétjét.
A töklámpás készítése
Nagyszerû családi mulatság a lámpás faragása. A legmegfelelõbb
a klasszikus narancsszín Jack O'Lantern fajtájú tök, melybõl
vegyünk jó kiállású - nagyméretû, sima felületû - darabokat. A
töknek vágjuk le a tetejét - kalapját -, így könnyedén
kikaparhatjuk a belsejét, a magokat is. Így tudunk az üregbe
mécseseket tenni, hogy a lámpás világítson. A kívánt motívumot
érdemes megrajzolni papíron, majd a tökre rajzolni és éles késsel
megfaragni. A faragásnál érdemes mindig a kisebb részeket
faragni elõbb, és középrõl a minta külseje felé haladni: azaz elõbb a szemet, majd a szemöldököt
s így tovább. A nagyobb részeket pl. száj, érdemes nem egyszerre kivágni, hanem részletekben,
így biztosan nem reped szét a tök. Ha olyan darab is kiesett a tökbõl, amit nem terveztünk,
akkor fogpiszkálóra szúrva visszailleszthetjük.
Ha a mécses vagy gyertya minduntalan elalszik, akkor a tök vagy túl szeles helyen van, vagy
nem elég nagyon a rések rajta, hogy elég levegõ legyen az égéshez.
Tovább fog kitartani a töklámpás, ha azokat a felületeket, ahol vágás van, bekenjük növényi
olajjal vagy petróleummal, vagy amikor nem használjuk - nappal -, vizes ruhát borítunk rá.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
