Olaszország pogány hagyományai egyedülállóak a boszorkányság
szempontjából. Tradicionálisan "vecchia religione", azaz õsi vallás
néven foglalják össze azokat a tradíciókat, melyek a "stregheria", az
olasz boszorkányság gyökerei. Követõi generációról generációra
örökítették az õsi hitet. A boszorkányság az olasz vidékeken egészen a
XX. századig létezett és virágzott, de például a lombardiai parasztok
mai babonái közül is sok származik a boszorkány-hitbõl.
Horáciusz, a római költõ írásában találjuk talán a legkorábbi utalást az
olasz boszorkányokra, és holdkultuszukra. Az i. e. 30 körül íródott
"Epodes"-ben elmeséli egy olasz boszorkány, Canidia legendáját.
Horáciusz szerint Proszerpina és Diana adja a hatalmat a
boszorkányoknak, akik titkon összegyûlnek, hogy misztikus imádatukat elõadhassák. Említ egy
bizonyos könyvet "Libros Carminium" néven is, mely idézéseket és varázsigéket tartalmaz, és
melynek segítségével "a Hold lehívható az égrõl". Más ókori, római szerzõk, mint például
Ovidiusz, hasonló legendákról regéltek. Elbeszéléseikben úgy fest, hogy a boszorkányság
köztudott, ismert dolog volt akkoriban. Számos szerzõ említi, hogy a boszorkányok összegyûltek
teliholdkor, és "messze elkerülték a napistenek városait".
Julio Baroja antropológus a "The World of the Witches" (A boszorkányok világa) címû
könyvében bizonyítékokat tár fel arra vonatkozólag, hogy az V. és VI. században egész délEurópában virágzott a Diana-kultusz.
A középkorban Olaszországban is
elkezdõdtek a boszorkányüldözések, bár
viszonylag késõn, a IV. század második
felében. Az egyedülálló, falusi
boszorkányokat ekkor sem zaklatták, azok
háborítatlanul folytathatták tovább
gyógyító, tanácsadó szerepkörüket - a
katolikus egyház a szervezett csoportokat
akarta elsõsorban felkutatni és
megsemmisíteni. 1390-ben a milánói
Pierina de Bugatis perében azt vallotta,
hogy részt vesz "Erodiade játékában". Ugo
da San Vittore, egy XII. századi itáliai apát
szintén olyan asszonyokról számolt be,
akik azt hiszik, hogy éjjelente állatok hátán
lovagolnak "Erodiade"-val, akit õ Dianával
és Minervával hoz összefüggésbe. 1457-bõl
egy olyan feljegyzés maradt ránk, mely három nõ perérõl szól Bressanoné-ban, akik a "Diana Társaság" követõinek vallották magukat.
A túlélés érdekében a kultusz teljesen visszahúzódott, és követõi titokban tevékenykedtek
tovább. A XVII. századból ennek ellenére egészen sok kézirat maradt fent, mely olasz
boszorkányok varázsigéit és bûbájait õrzi. Ezek az iratok családokon belül hagyományozódtak
évszázadokig.
Úgy tartották, hogy Olaszország különbözõ részein három fõ klán õrizte a stregheria õsi titkait.
Mindhárom Aradia tanításainak egy-egy részét vitte tovább. A Fanara a Földmisztériumok
Õrzõje északon. Õk ismerték a ley-vonalak titkait. A Janarra és a Tanarra klán KözépOlaszországban tanyázott. A Janarra volt a Holdmisztériumok õrzõje, õket gyakran nevezték
Tengeri Boszorkányoknak is. A Tanarra klán a Csillagok Titkait ismerte. Mindhárom klán az
isteni párnak különbözõ aspektusait tiszteli, de a vezetõk szoros kapcsolatot tartanak fent
egymással.
A klánok nevei Tana istennõ aspektusaiból származnak.
Az Istennõ az égben az Ég Királynõjeként jelenik meg,
melyet a Hold jelképez, és ami további aspektusokra
bontható fel (holdistennõ hármasság). A földön az
Istennõ Földanyaként, az alvilágban pedig a Holtak
Úrnõjeként jelenik meg. Fana Tanának a földi, Jana
pedig az égi megjelenési formája. A férfi isten neve
Tanus, földi aspektusa, a termékenység és bõség Fanus,
égi képmása pedig Janus. Fanus magasabb aspektusa
Dianus (lásd késõbb). Fanust általában állatszervakkal a
fején ábrázolták, Janus koronát visel, míg Tanus feje
körül kék fénysugár ragyog.
A stregheria napjainkban is az õsi klánok alapján
szervezõdik. Mindegyik csoportnak van vezetõje, kinek
az a feladata, hogy megõrizze a hagyomány tisztaságát,
és továbbvigye az örökséget. A vezetõ neve Grimas. A coven (boszorkánycsoport) hagyományos
elnevezései: Boschetto, ami ligetet jelent; Selva (erdõ) vagy Congrega. A csoport létszáma
háromtól tizenháromig terjedhet. A csoport tagjai három fokozatba sorolhatóak, mindhárom
fokozatnak klántól függõ, saját színû szalagja van és titkos kézjele.
A stregák nem Szabbatnak nevezik ünnepeiket, inkább a Treguenda névvel illetik õket. A négy
fõ ünnep októberben, februárban, májusban és augusztusban van. Ezek: október 31. - La Festa
dell' Ombra (Az Árnyék Ünnepe - egyéb elnevezései: Calenda, Ognassanti, Tutti i Santi vagy
Terzina); február 2. körül - Lupercus (vagy Calendora); május 1. - Tana istennõ napja (vagy La
Giornata di Diana, Calendmaggio); és az augusztusi elsõ aratás, a Cornucopia (vagy Raccolto)
ünnepe, augusztus elsõ hetében. A másik négy, kisebb ünnep megegyezik a tavaszi (Primeira,
Equinozio della Primavera) és õszi napéjegyenlõség (Equinozio di Autunno), illetve a nyári (La
Festa dell' Estate, Festa delle Erbe vagy Solstizie d'Estate) és téli napforduló (Yule, Saturnalia, LaFesta dell' Inverno) napjaival. A nyolc ünnep összefoglaló neve "A Kerék". Ez az elnevezés az év
körét jelenti.
A stregheria koncepciója szerint az év
köre alapvetõen két részre oszlik, melyek
közül a nyári félévet az Istennõ, a téli
félévet az Isten uralja. Ebben a
rendszerben az Istennõ a természet
termékenységét jelképezi, az Isten pedig
a halál uraként jelenik meg. Követõi ezt
a gyakorlatban is megvalósítják,
mégpedig úgy, hogy a csoport vezetõje, a
Fõpap "uralkodik" az Árnyék Ünnepétõl
kezdve május elsejéig, majd Tana istennõ
napját átadja hatalmát a Fõpapnõnek az
év további részére. Az Isten hónapjai
alatt csuklyával felszerelt köpenyt
viselnek a rítusokon, míg az Istennõ
hónapjai alatt meztelenül tartják a
szertartásokat.
A telihold ünnepek neve Veglione, mely
irodalmi jelentése "egész éjjel táncolás".
Az õsi tudást a stregák saját kézzel írott
könyvekben jegyezték le, melyek neve
"Az Utak Könyve". Ezek mindegyike
három részre tagozódott: Utak, Hívások és Mágia. Az Utak rész tartalmazta a rituális
instrukciókat, a törvényeket, és az olyan közösségi rítusokat, mint a Gyermek Megáldása, a
Házassági Ceremónia, a Halotti Ceremónia, a Beavatások Rítusai. Ebben a részben jegyezték le
az Istennõrõl és az Istenrõl szóló legendákat is, valamint a tanítványok és a klántagok névsorát
is tartalmazta. A Hívások részben jegyezték le a kántálásokat, a kézjeleket, rituális
mozdulatokat, a klán arcfestését és titkos jeleit. Végül a Mágia rész tartalmazta a varázsigéket,
bájolásokat, recepteket, a gyógyítás fortélyait és a gyógynövények ismeretét.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
